Az állatok jóléte olyan állapot, amelyben megvalósul az állat fizikai és pszichológiai harmóniája környezetével.


A jólét jele az egészség és a teljesen normális viselkedés. Mindkettő eléréséhez az életfolyamatok zavartalan, fajra jellemző fejlődésére van szükség. A jólét az állat számára a jó közérzet folytonosságát , állandóságát jelenti. A nyulaknak a természetes aktivitásra szükségük van, amely nagyban befolyásolja közérzetüket.  
A házinyúl őse, az üregi nyúl kolóniában él, területhasználata igen gazdag, egyes helyeket előnyben részesít, szívesebben tartózkodik ott. Ezzel szemben az intenzív nyúltenyésztésben az állat a természetszerű környezettől teljesen eltérő feltételek közé kerül a zárt istállóban, viszonylag szűk ketrecekben, ingerszegény környezetben vannak elhelyezve. Ennek számos etológiai és állat-egészségügyi következménye lehet. A nyulak jóllétével kapcsolatos kutatásokat a közelmúltig csak nagyon keveset végeztek. Ezért is fontos lenne megismerni, hogy a házinyúl természetszerű körülmények között (földön kialakított kifutóban), mely területeket preferálja, illetve milyen a terület és a társas igénye.
Az egyik kísérletben 30 napos, vegyes ivarú új-zélandi fehér és hibrid nyulakat helyeztek 3,5 m hosszú és 1,8 m széles kifutóba úgy, hogy egy nyúlra 850 cm² alapterület jutott. Aljzata szalmával beterített beton volt, amit öt területre osztottak: sarkok, oldalfalak és etetők környéke, középső rész és egy magasított rész, ahová az állatok fel tudtak menni. A nyulaknak ezeken a területeken való tartózkodását figyelték. Figyelték az egyedüli (hím- és nőivarú), a párban (csak hím-, csak nő-, vagy vegyes ivarú állat) előfordulási gyakoriságát. Azonos ivarú állatokból álló csoportot nem találtak. A nyulak a teljes területen előfordultak, de a védettebb fal melletti és sarki területeket részesítették előnyben. A sarki részeken és a magasított részen egyforma gyakorisággal tartózkodtak. A kísérlet egyik tapasztalata az, hogy a kifutóban történő hízlalás lehet a ketreces tartás egyik alternatívája. Az állatjóléttel kapcsolatos kutatások egy másik része azon alternatív lehetőségeket vizsgálja, amelyekkel a ketrecben tartott nyulak jóléte növelhető. Vizsgálták a szalmás mélyalom, a szénához való hozzáférés esetén a nyulak viselkedését, termelési eredményeiket. Vizsgálták a nyulak viselkedését kétféle tartási mód esetén. Egy részüket közönséges ketrecben, másik részüket viszont búvóhellyel és magaslattal ellátott ketrecekben tartották, hogy megismerjék a környezet felszereltségének hatását a nyulak jólétére. Arra az eredményre jutottak, hogy a közönséges ketrecben tartott nyulak, elsősorban a nőstények nyugtalanabbak és félénkebbek voltak, mint a felszerelt ketrecben tartottak. Ez arra enged következtetni, hogy nagyobb stressz érte őket. Másrészt a nyulak jelntős része szívesen használta a búvóhely (doboz) tetejét, mint őrhelyet és pihenőhelyet, valamint a felszereltség nem befolyásolta a nyulak nappali aktivitását. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a felszerelt ketrecben tartott nyulak - elsősorban a nőstények- a környezetükkel szorosabb kölcsönhatásba kerülhetnek, ezáltal kivédhető az őket érő stressz.

Azt is vizsgálták hogyan befolyásolja a szalma mélyalom a nyulak viselkedését, egészségi állapotát, teljesítményét. A csoportot teljes rácspadozaton helyezték el, míg a másik csoport választhatott a  rácspadozat és a szalmás mélyalom között. A telepítési sűrűség 15 nyúl/m² volt, így az 1,6 m²-es ketrecbe 24 nyúl került. A legkevésbé várt eredmény a szalma kis vonzó hatása volt. A nyulak abban a ketrecben, ahol alom is található volt 7 hetes korban idejük 89 %-át, 10 hetes korban 77 %-át a rácson töltötték.
Ennek a legvalószínűbb magyarázata a rácspadozat tisztasága és száraz volta. Egészségi állapotukat nem befolyásolta az elhelyezés. Másrészt a hízlalási végsúly 8 %-kal, a karkasz tömege 6,5 %-kal, míg a napi súlygyarapodás 10 %-kal csökkent a kontroll csoporthoz képest. Az eredmények azt mutatják, hogy az intenzív körülmények között tartott hízónyulak a rácspadozatot részesítik előnyben a mélyalommal szemben. Vizsgálták továbbá a nyulak szénához való hozzáférésének viselkedésükre gyakorolt hatását is. Azok a nyulak, amelyeket olyan ketrecben tartanak, ahol szénához is hozzájuthatnak, kevésbé  jellemző rájuk az agresszív viselkedés, mint azok amelyek nem jutnak hozzá. A ketrecben tartott nyulaknak a szénához való hozzáférését ezért jólétük javításának egyik módszerének kell tekintenünk. Más jellegű vizsgálatok arra irányultak, hogy különböző telepítési sűrűség mellett hogyan érzik magukat az állatok és hogyan alakulnak termelési eredményeik. Olasz kutatók a csoportosan elhelyezett növendéknyulak közül kisebb telepítési sűrűség (850 cm²/állat) esetén ritkábban figyeltek meg félénk viselkedést. Az állatok intenzívebben derítették fel környezetüket, többet mozogtak. Ezek az állatok egyértelműen jobban érezték magukat, mint azon csoport egyedei amelyeknél egy állatra mindössze 600 cm² alapterület jutott. Kutatások alapján azt javasolják, hogy az intenzív körülmények között tartott nyulak telepítési sűrűsége ne legyen 15-16 állat/m2-nél (azaz 40 kg/mélősúly 10 hetes korban) nagyobb. Ha ennél nagyobb a telepítési sűrűség, komolyabb változások figyelhetők meg a viselkedésben. Például nem tudják kifejteni a természetes társas viselkedésüket, kevesebbet tudnak pihenni, esetleg olyan sztereotíp viselkedési formák is felléphetnek, mint például a ketrecrágás.
Az előbb felsorolt kutatási eredmények általános irányelvként szolgálhatnak a nyulak igényeinek megfelelő elhelyezésére.

Táplálkozási viselkedés.

A szopással ellentétben a nyulak szilárd takarmányt és vizet napjában több alkalommal is fogyasztanak. Naponta 35-40 evési és 30-35 ivási alkalmat figyeltek meg a nyulaknál, ami nem változik a hízlalás alatt, csak az egy alkalommal, illetve egy perc alatt elfogyasztott takarmány és víz mennyisége nő. A nyulak a takarmányt gyors rágómozdulatokkal (120/perc) darabolják és őrlik meg. Szabad választás esetén a vékonyabb szálú és a hosszabb takarmányt fogyasztják szívesebben. Éjszaka, zavartalan körülmények között tartott növendék nyulak 2-3-szor annyi takarmányt vesznek föl, mint nappal. A takarmány és az ivóvíz fogyasztásának napszaki változása a megvilágítással van összefüggésben. A takarmányfölvétel ritmusa elsősorban attól függ, hogy ad libitum vagy adagoltan takarmányozunk. Ad libitum etetés esetén a nyúl kis adagokban egész nap fogyasztja el takarmányát. Adagolt takarmányozás esetén az állat annál gyorsabban fogyasztja el takarmányadagját, minél szűkösebb az. A nyulakra jellemző a cökotrófia (álkérődzés) jelensége. A nyulak, és általában a nyúlfélék cökotrófiáját az jellemzi, hogy a bélcsőben kétféle bélsár képződik, amelynek az egyikét az állat rendszeresen elfogyasztja. Az elfogyasztásra alkalmas bélsarat lágy bélsárnak vagy cökotrófnak, amelyet pedig nem vesz fel a nyúl, kemény vagy valódi bélsárnak nevezik. A lágy bélsár 5-10 kicsiny golyóból álló és fürt formájában megjelenő bélsárkonglomerátum, amit vékony nyálkaburok tart össze. A lágy bélsarat a végbélnyílásban való megjelenéskor az állat beszívja a szájába, majd rágás nélkül lenyeli a gyomrába, ami ott önálló golyócskákra esik szét és keveredik a gyomortartalommal. A lágybélsár-evés tulajdonképpen táplálóanyag újrafelvételi folyamat, amely során fehérjéhez, vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz jut az állat. A lágy bélsár termelődése a szilárd takarmányra való áttéréssel veszi kezdetét. Ürülése a táplálkozási ritmustól függ. Adagolt takarmányozáskor annak kezdetét, ad libitum etetéskor a fogyasztási csúcsot követő 8-12 óra múlva várható.

Ivari viselkedés

A két ivar viselkedése ivarérés tájékán, illetve azt megelőzően szembetűnően különbözik egymástól. A növendék bakok ivarérésére utaló első megnyilvánulása álluk egymáshoz dörzsölése. Igyekeznek territóriumukat (a ketrecet) vizeletükkel, bélsarukkal, valamint az áll alatti mirigyük váladékával megjelölni, felugranak társaikra és hágómozdulatokat végeznek. Ekkor még ivar szerint különbséget nem tesznek egymás között. A kor előrehaladtával viselkedésük egyre hevesebben nyilvánul meg; a menekülő egyed fara alá irányuló harapási kísérletet tesznek. A nőstények általában harapás és sérülés nélkül elmenekülnek, míg a növendék bakoknál a megtámadott a harapási kísérlet után szembefordul a másikkal és megpróbálja megharapni. Ha a két állat egymás farába harap előfordul, hogy oldalrabillennek és hasi oldaluk szembekerülésével sebeket ejtenek egymáson, megharapják a másik ivarszervét. Verekedés közben a küzdő felek körberohannak, miközben társaikat letapossák. A verekedés percekig is eltarthat, aminek eredménye gyakran súlyos ivarszervi sérülés, annak ellenére, hogy a baknyulak képesek a heréjüket a hasüregbe visszahúzni. A nőstények 13-15 hetes korukban válnak ivaréretté, de békésen megvannak egymással. Verekedés, egymás harapdálása, vagyis rivalizálás nincs közöttük. Az ivarérés után csoportosan tartott nőstény nyulak ugrálják egymást, ami az esetleges tüszőrepedésből és ovulációból következően álvemhességet okoz. Az álvemhes anyanyúl pontosan úgy viselkedik, mintha vemhes lenne. Nem veszi fel a bakot, szőrt tép magáról, készíti a fészkét. Ezután - 14-18 nappal az ovulaciót kiváltó esemény után - az álvemhesség megszűnik, és az anyák párosodási készsége normálissá válik, felveszik a bakot és rendszerint vemhesülnek is. Az új helyre került házinyúl egyik tevékenysége a környezete, territóriuma megismerése. Fedeztetéskor, ha a baknyulat viszik az anya ketrecébe, akkor a bak először az új környezetet próbálja megismerni, nem törődik az anyával. Az anya pedig a területét védve megtámadhatja a bakot. Fordított esetben a baknyúl azonnal a nősténnyel kezd foglalkozni, állával többször megérinti az anyát. Ha az anya nem ivarzik, menekülni próbál, sőt ha az anya sokáig a bak ketrecében van a bak többszöri próbálkozása után agresszívvé válhat, karmolja és harapja a bakot. Ezzel szemben az ivarzó anya rövid menekülésszerű előjáték után megáll, lelapul, farát megemeli, ún. lordosisos pozíciót vesz fel. A bak néhány párzó mozdulat után befedezi az anyát, majd morgó, horkantó hagot hallatva lefordul a nőstényről. A bakhoz került vemhes anya többnyire menekülő viselkedést mutat, nyöszörgő hangot hallat. A vemhesség megállapítására azonban nem alkalmas ez a módszer, hiszen különösen a vemhesség második felében az anyák nagy arányban párosodnak. Ennek hormonális háttere az, hogy a vemhesség alatt a progeszteron nem gátolja az ivari működést.