A házinyulak férgei

A nyúlfélék Ausztrália és Madagaszkár kivételével mindenütt őshonos rágcsálók. A szabadban élő példányok a lakóhelyükhöz szívósan ragaszkodnak. Nappal természetes vagy maguk készítette föld alatti üregekben pihennek és a szürkület beálltával indulnak táplálék után.

Szaglásuk és hallásuk kitűnő. Az egyik legközönségesebb faj a mezei nyúl (Lepus europaeus), melynek alfajai Európában, sőt Ázsia és Afrika jelentős területein is megtalálhatók. Az üregi nyúl (Oryctolagus cuniculus) színezetében a mezeihez hasonló, de annál kisebb és zömökebb termetű, rövidebbek a fülei és a hátulsó végtagjai. Ennek a fajnak a háziasításából jött létre a házinyúl. A nyúl háziasítása nagyjából a Középkorban, kolostorokban kezdődött. A XVII. század közepén Angliában és az európai kontinensen a házinyúl általánosan elterjedt volt, Amerikában viszont nagyjából az 1900-as elején kezdték csak tartani a ház körül. Az üregi nyúl szaporasága és alkalmazkodóképessége miatt az egyik „legsikeresebb” emlős. A házinyúlnak kétféle hasznosítású fajtáját különböztetjük meg: a húsnyúl (belga óriás, francia kosorrú stb.) és a prémnyúl (ezüst-orosznyúl, bécsi kék, angoranyúl stb.), de a fantáziadús tenyésztők számos dísznyúlféleséget is tudnak „előállítani”.

A ház körüli nyúltartás Magyarországon régóta elterjedt és az ország egyes részein kiemelkedően sokan foglalkoznak vele, többnyire kiegészítő állattenyésztési tevékenységként, mások kedvtelésből tenyésztik.

 

A hazai exportlehetőségek kedvező alakulása következtében az elmúlt 20–30 évben jelentősen fejlődött a nagyüzemi nyúlhús termelés. Ennek az eredményessége – mint az összes termelő tevékenységé – a nyereség és a ráfordítás különbségéből származik, amiben természetesen fontos tényező az adott pillanatban a piaci helyzet és a telepet működtető szakemberek képzettsége. A profit és a veszteség sokszor a személyzet szakmai képzettségéből és a betegségeket sikeresen megelőző tevékenységéből ered. Csak egészséges állománnyal lehet hasznot termelni. Az egészség feltétele az állat igényeit kielégítő tartási- és takarmányozási feltételek biztosítása és a magas szintű higiénikus környezet kialakítása. A betegségeket terjesztő mikrobákat (vírusok, baktériumok, gombák) és a parazitákat távol kell tartani a tömegesen együtt tartott állatoktól. Manapság egyre többen tartanak – akár kedvtelésből – a természeteshez közeli körülmények között nyulakat. A nyulakban előforduló férgességek tárgyalásakor figyelembe kell venni mind az összes tartási módot, mert mindig más-más élősködő megjelenésére kerülhet sor.

 

Kezdjük a férgek felsorolását a mételyekkel. A közönséges májmétellyel (Fasciola hepatica) és a lándzsásmétellyel (Dicrocoelium dendriticum) akkor fertőződhetnek az állatok, ha fertőző lárvákat tartalmazó friss vagy szárított zöld növénnyel etetik őket. A májmétely iránt a nyúl a rendkívül fogékony fajok közé tartozik. A felsorolt mételyek kifejlett példányai a májban telepszenek meg, máj- és epehólyag-gyulladást okoznak, aminek következtében étvágytalanság, sárgaság és ödémaképződés jelentkezik. A fertőzöttség előfordulása szerencsére ritka, de a ház körül tartott nyulaknál számolni kell vele olyan vidékeken, ahol a mételyek honosak.

 

 

A galandférgesség kétféle formája között különbséget kell tennünk. Első esetben a nyúl vastagbelében a 30–80 cm hosszú kifejlett férget (Anoplocephalidae) találjuk. A nyúl a parazita szempontjából a végleges gazda. Az állatok fertőződése az áttelelésre is képes, több évig is elélő talajlakó atkákkal történhet a szárított vagy zöld fű etetése során. A súlyosabb fertőzöttség emésztési zavart okoz, aminek senyvesség és elhullás lehet a következménye. A galandférgesség másik formájában a nyúl a féreg fejlődése szempontjából feltétlenül szükséges köztigazda szerepét tölti be. A kifejlett féreg valamilyen ragadozó – kutya vagy róka – vékonybelében található. A féreg lárvája (Cysticercus pisiformis) viszont a nyúl hasüregében, a hashártyáján – borsószemhez hasonló, egyenként vagy csoportosan szőlőfürtre emlékeztető formában – tapadó, áttetsző hólyagban található. A leírtakból következően ez a parazitás megbetegedés a zártan tartott és mesterségesen összeállított takarmánnyal etetett nyulak esetében nem jelentkezhet, viszont a természetest megközelítő körülmények között élő állományokban számolni kell az előfordulásukkal.

 

A mételyekhez és galandférgekhez képest sokkal gyakrabban lehetnek jelen a bélcsatornában a különféle fonálférgek. Ezek a gyomor, a vékony- és a vastagbél lakói. Fejlődésük közvetlen módon, köztigazda nélkül bonyolódik le. A nagy tömegben együtt tartott nyulak környezetének kifogásolható higiéniai állapota elősegíti a gyors fejlődésüket és a fertőződés súlyosságát. A bélcsatornában előforduló néhány féreg közül a leginkább figyelmet érdemlő – zárt, nagy létszámú állományokban is – gyakran előforduló parazitát szeretném bemutatni.

 

Ez a nyúl hegyesfarkú-férge (Passalurus ambiguus), amelyik abba a csoportba tartozik, ahová pl. az ember hegyesfarkú-férgét (Enterobius vermicularis), valamint a ló és a szamár (Oxyuris equi), a kérődzők (Skrjabinema ovis), az egér és a patkány egyes férgeit (Syphacia, Aspiculuris) is besoroljuk. Ezeket a parazitákat többnyire nem tartják „veszélyes” kórokozóknak. Általában ezt igazként el is fogadhatjuk, azonban ha a részletekre is kíváncsiak vagyunk, akkor a kép megváltozik.

 

Nézzük ezeket a részleteket. A nyulak az érett petékkel (lárvákkal) szennyezett takarmány és ivóvíz elfogyasztása útján fertőződhetnek. A köztudottan koprofag nyulak, ha fertőzöttek, akkor a saját bélsaruk elfogyasztásával ezt a fertőzöttségét folyamatosan fenn tudják tartani. A nyúlban élősködő 4–10 mm hosszú, fehéres színű, áttetsző Passalurus férgek nem tapadnak hozzá a bél nyálkahártyájához, tehát azt nem sebzik fel és a táplálékukat nem a nyúltól elvont testnedvek és vér képezi, „csupán” a vakbélben található hasznos baktériumokat fogyasztják. Ha tisztában vagyunk a nyúl emésztésélettanával, akkor azonnal fel kell figyelnünk erre a motívumra. A nyúl egészséges emésztésében a rostos tápláléknak rendkívül nagy jelentősége van. A növényi rostanyag hasznosítható tápanyaggá történő átalakításában döntő szerepe van a vakbélben működő cellulózbontó baktériumflórának. A kellő mértékben ki nem alakult flóra vagy annak csökkenése emésztési zavarhoz vezet. Tehát, ha az egészséges emésztésben jelentős szerepet játszó baktériumok mennyisége a parazitás fertőzöttség hatására eléri azt a kritikus alsó szintet, ami a normális bélműködést nem teszi lehetővé, akkor klinikai tüneteket vált ki a fertőzöttség. A bélcsatornát érő káros behatások első jele többnyire a hasmenés és a belek felpuffadása. A rendellenes emésztés károsan hat – tenyészállományokban – a nyulak általános egészségi állapotán keresztül a szaporaságra és az utódok felnevelésére is.

 

A betegségre utaló általános klinikai tünetek (étvágytalanság, hasmenés, spontán féregürülés stb.) megjelenése esetén a féreg-fertőzöttség felderítése céljából az elhullott nyulak figyelmes boncolása az egyik kórmegállapítási lehetőség. Gyakorlott szem szükséges azonban ahhoz, hogy az alig egy cm hosszúságú férgeket a növényi rostokat tartalmazó bélsárban észre vegyük. Súlyos fertőzöttség esetén a kiürített bélsárban vagy annak felületén is található kivételesen egy-egy féreg, de ezek sem feltűnőek.

 

A nagy létszámú telepeken az intenzíven tartott nyulak férgességi állapotát a rendszeresen elvégzett laboratóriumi parazitológiai vizsgálatokkal ellenőrizni tudjuk és az eredmények alapján időben végrehajtott beavatkozásokkal a jelentősebb kártételt ki tudjuk küszöbölni.

 

A többféle módon végrehajtható laboratóriumi vizsgálatok közül a fertőzöttség legbiztosabb megállapítására a bélsár felszíndúsításos eljárása mutatkozott. Ezzel a módszerrel az állományban esetlegesen jelen lévő más paraziták is kimutathatóak. A mélyreható vizsgálatok arra is fényt derítettek, hogy az eredményesség szempontjából nem mindegy a vizsgálandó bélsárminta vételének időpontja sem. A nőstény Passalurus férgek peteürítése nem egyenletesen zajlik a nap 24 órájában. A fertőzött állatoktól hatóránként vett minták közül a legkevésbé biztosan a délelőtti (6–12 óra közötti) mintákból, legbiztosabban pedig a délutáni és esti órákban gyűjtött mintákból lehet kimutatni a parazita petéit.

 

Nyílván felmerül a nyúlászok körében az a kérdés, hogy mit tehetünk a fertőződés megelőzése érdekében, illetve milyen beavatkozással tudjuk meggyógyítani a már fertőződött állományt?

 

A fertőződés lehetőségének kizárása – a megelőzés – az állatok egészségének megőrzésében a legfontosabb összetett tevékenység. A betegségek megelőzése a járványvédelmi és a higiéniai szabályok szigorú betartásán alapszik. A járványvédelem alapja az állattartó telep zártsága, ami azt jelenti, hogy ellenőrizetlenül ne kerüljön a telepre állat, ragályfogó eszköz, takarmány vagy illetéktelen személy. Ennek elérése érdekében az állattartó telepet körül kell keríteni és folyamatos őrzéséről gondoskodni kell. Az ilyen zárt állományba szükség esetén állatokat csak az előírt karanténozás és a szabályok szerint elvégzett állategészségügyi beavatkozások után szabad bevinni. A takarmány és egyéb anyagok telepre jutását szabályozni kell.

 

A megelőzés sarkalatos pontja a környezet higiéniájának biztosítása. A rendszeres takarítás eredményességét a hatékony fertőtlenítő szerek használatával fokozni lehet. Ma már kereskedelmi forgalomban vannak olyan hatékony fertőtlenítő szerek, amelyek nem csak a baktériumok és vírusok ellen használhatóak eredményesen, de a korábbi fertőtlenítő szerekkel el nem pusztítható paraziták ellen is hatékonyan bevethetőek.

 

A féregfertőzött állományokban a mentesítés elengedhetetlen eszköze a programszerű (féregtelenítő) anthelmintikus gyógyszeres kezelés. A féregtelenítő gyógyszeres beavatkozásoknál alapelvnek kell elfogadni azt, hogy a rendszeres féregtelenítés akkor vezethet eredményre, ha mindig egy állatcsoport áttelepítése előtt végezzük el. Az egyszer elvégzett beavatkozás nem nagyon hatékony, mivel a féregre jellemző közvetlen fejlődés miatt az újrafertőződés gyorsan megtörténhet. Hathatósabb eredmény érhető el, ha a gyógyszert több (legalább 5) napon keresztül – a gyógyszer kiszerelésétől függően – takarmányba keverve vagy ivóvízben adjuk az állatoknak. A kezelést ki kell egészíteni a ketrecek alapos takarításával és fertőtlenítésével.

 

A parazitikus férgek által okozott veszteségek megelőzése céljából ajánlott – legalább a tenyésztésre szánt állomány – évi rendszeres laboratóriumi parazitológiai vizsgálatát elvégeztetni. A vizsgálat eredményét figyelembe véve a gyógyszeres beavatkozás megtervezéséhez és elvégzéséhez kérjük az állomány ellátását végző állatorvos tanácsát és segítségét.

 

 

 

Dr. Merényi László